Rólunk

A SZTÁV története

A SZTÁV Felnőttképző zrt. több mint fél évszázados történelme 1972-ben kezdődött Budapesten. A cég azzal a célkitűzéssel alakult, hogy az ipar folyamatosan újrafogalmazódó igényeire egyedi megoldásokat kínáljon, elősegítse a minőségi fejlesztő munkát, ezáltal garanciát adjon a nemzetközi és hazai képzési projektek magas színvonalú megvalósítására.  

Felnőttképzőnk alapvető kihívását a Magyarországon a 2019-ben elindított megújulási folyamatban látjuk, melyből az a felnőttképzési szolgáltató kerülhet ki győztesen, aki a legpontosabb választ adja a dinamikusan változó munkáltatói igényekre, így a legoptimálisabb módon, plusz energia-, és időráfordítás nélkül, képes a termelési sajátosságokra adaptálni egy képzést, ismeretátadást. Ebben látjuk társaságunk jövőjét, azt remélve, hogy kivívjuk és folyamatosan megtartjuk partnereink, részvevőink elégedettségét.

SZTÁV Felnőttképző 1972 óta

Intézményünk nagy hangsúlyt fektet a képzésben töltött idő optimalizálására. Tudjuk, hogy a szakmai felkészülés, a tanulás mind a munkáltatónak, mind a munkavállalónak akkor kifizetődő, ha a lehető legrövidebb időn belül hatékonyan megvalósul és alkalmazásra kerül. Arra törekszünk, hogy a legnagyobb rugalmassággal, a jogszabályokban meghatározott kereteken belül adjunk piacképes tudást, ismereteket és természetesen, a hozzá tartozó képesítést. Számunkra a szakma nem csupán az aktív élet időtartamra kiterjedő választás, hanem lehetőség is egyben, mely ezen belül minden életszakaszra és helyzetre is rugalmas és egyéni fejlesztési megoldást kínál. Többek között ebben is érezzük azt a társadalmi felelősséget, amely az egyéni életutak egyengetését hivatott szolgálni.

Industrial workers cooperating while doing quality control of manufactured products in a factory.
man-working-laptop-while-standing

Büszkék vagyunk rá, hogy az elmúlt 10 évben közel 45 000 fő  szerzett nálunk szakképesítést. 

Társaságunk több mint 50 éve a szakképzés és a felnőttképzés területén jelentős piaci és szakmai szereplő. Azon dolgozunk, hogy partnereink maradéktalanul megkapják mindazt a szaktudást és egyéb feltételt ahhoz, ami az eredményes vizsgához szükséges és sikeres szakemberekké váljanak. Mi nem a bizonyítvány megszerzésére készítjük fel résztvevőinket, hanem szakmát tanítunk nekik.
Működésünk alapja az 1999-ben bevezetett minőségbiztosítási rendszerünk, melyet folyamatosan fejlesztünk. Információs és ügyfélszolgálati rendszerünk lehetővé teszi a résztvevők igényeinek teljes körű kielégítését.

ÉRTÉKEINK

Amiben hiszünk, s amit közvetíteni tudunk résztvevőinknek

SZAKÉRTELEM

RUGALMASSÁG

TRADÍCIÓ

GYAKORLATORIENTÁLT KÉPZÉS

MAGAS SZÍNVONALÚ OKTATÁS

EMBERKÖZPONTÚ SZEMLÉLET 

A SZTÁV zrt. több mint 50 éves történetében számos olyan értéket találunk, mely az országban egyedülálló módon segítette cégünk működését, megújulását, valamint ügyfeleink bizalmának elnyerését. Mindezen értékek évtizedek óta ajánlólevele generációknak, melyek továbbadják nevünket a minőség zálogaként.

AMIRE BÜSZKÉK VAGYUNK!

Tények és számok

0
ÉVES TAPASZTALAT
0
KÜLÖNBÖZŐ KÉPZÉS
0
SZAKMAI OKTATÓ
0
RÉSZTVEVŐ ÉVENTE

AMIÉRT RÉSZTEVŐINK MINKET VÁLASZTANAK

Amit tőlünk kap, ha jelentkezik képzéseinkre

Szakértelem

Tradíció és innováció találkozása. Mi nem a bizonyítvány megszerzésére készítünk fel, hanem szakmát tanítunk.

Oktatói mentorálás

Figyelemmel követjük résztvevőink szakmai életútját. Oktatóink a bizonyítvány megszerzése után is szakmai tanácsokkal támogatják végzett résztvevőinket.

Emberközpontúság

Hiszünk benne, hogy résztvevőink személyes odafigyeléssel és támogatással tudnak eredményeket elérni. Tanulóink által elért eredmény a legnagyobb elismerés számunkra.

Államilag elismert bizonyítvány

Mely Europass bizonyítvány kiegészítővel az egész Európai Unión belül elismert végzettséget ad.

Részletfizetési lehetőség

Ügyfeleink részére kamatmentesen, rejtett költségek nélkül biztosítjuk a részletfizetés lehetőségét.